AJÁNLÓ 2

- Még mindig Lui és én -

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

---------------------------------------------------------------------------------

Lajossal e-mailben továbbra is pörlekedünk, mintha házasok lennénk. Aztán magamhoz térek. Hát kell ez nekem? Annyi a dolgom, hogy alig győzöm, és akkor még őt is oldalakon át biztassam, hogy vesse papírra szívdöglesztő humorát? De, mintha nem értené, amit most én tirádázok, mert továbbra is bizonygatja, hogy milyen témákba ajánlatos belefogni. Na – gondolom – most jön, hogy nekem mit szabad írni. Hagyom, hadd gyakorolja a gépírást. Még megerősíti, hogy én verssel foglalkozzam, mert nekem az való.(?) Tudtam! Esküdni mertem volna rá! – Azt hitte, hogy ezzel hízeleg, mert az első könyvvem emlegeti, ahol a „dr lektor” úgy agyonvágta a rímeimet, hogy belebetegedtem. (Képes volt a saját kezével átírni a kéziraton, hogy a madárnak felesége van és nem párja. Mármint a lektor szerint. Továbbá egy bájos rókáról szóló állatversikémbe annyira belepiszkált, hogy nem hittem a szememnek. Meg is toldotta egy banális sorral, ami így hangzik: „.. mert drága a bundája..” Ő már csak tudja, annak ellenére, hogy verseimben a természet védelmére kelek. Ráadásul egy tanulójával gépeltette be, aki úgy tele tűzdelte hibával, hogy még most is feláll a hajam, ha rágondolok. Nem is tudom hogyan merte odaírni a nevét, mint lektor? Akkor erőlködtem ki a kábítógépet. Hát, minden rosszban vagy egy kis jó.)



Panaszkodom Luinak, de őt nem érinti meg. Illetve azt mondja, hogy nem szabad mindenben kifogást keresni. Majd folytatom az érvelést, magyarázkodást, hogy ő még számháborúzott a haverokkal, mikor én már prózát írogattam. Falra hányt borsó. Megint feldühít, de nagyon finoman és türelmesen kísérletet teszek. A lelkére szeretnék hatni, miközben hálát adok a Teremtőnek, hogy egészen más férjjel ajándékozott meg. (De azért még rávesz egy nyári, kávéházi rendezvényen, hogy egy karácsonyi versikémet felolvassak…) Aztán megint próbálom meggyőzni.



- Lajos! A versírás nem egészen úgy van – kezdem nagy sóhajtással, amit ő persze nem érzékel. – Ahhoz ihletés kell(ene), ami leginkább éjjel, vagy hajnalban jön, mint a szerelem – próbálkozom elterelni a görcsölését. – A napi munkáról, meg a hol itt fáj, hol ott, panaszkodásról csak nem írok már verset!
Még egyadta „kínrím” lenne az egész.
- Na! Tudod te! – biztatom,hát éppen te beszéltél róla! – Ha megrohannak a szerelmes ifjú kori emlékek, rögtön rohansz a kábítógép elé.  De egyre csak erőlteti a mondanivalóját.
- Aztán találkozom vele, és megmutatom neki két megjelent könyvem, ami a nők és a férfiak balfékes történeteiről szólnak. Hát persze, hogy sorolja a kifogásokat! Nem mondja ki egy az egyben bele a két bámész kuksimba, hogy nem tetszik neki, csak körbe járja, mint macska a forró kását. Én mosolygok, hogy mennyi türelem kell egy férfihez! Most mondjam ki, amire gondolok? Megint örök harag lenne! Egy ideig… Akkor, ott megfogadom, hogy nem válaszolok egyetlen e-mailjára sem. Egy ideig… De érzi, hogy nem viselkedett valami fair módon, a következőkkel hetvenkedik.
- Ha akarok, én is tudok verset írni!
- Igazán? Akkor hajrá!
- Nem hiszed? Na, fogadjunk!
Hosszan nézek rá, majd legnagyobb meglepődésére, fogadok vele. Szó, szót követ és végül addig cukkolom, míg szavát veszem, hogy bizonyítani fog. Mégpedig a közéleti kávéházban fogunk párbajozni! – mondom neki nagy merészen.

 

Lui szeme mintha üvegesre váltana. Olyan furcsán nézett, hogy alig mertem megszólalni. Na, jó hogy! Az én ötven kilómmal, az ő tekintélyével szemben
…De azért megreszkíroztam.
- Mi az? Máris visszakozol? Hagyjál engem, és ne szédíts – eresztek le kicsit csalódottan, de legnagyobb meglepetésemre huncutul mosolyogni kezd, és beleegyezik.
-  Na és miről szóljon? – kérdezi ártatlanul.
- O.K. „megadom az alaphangot”, és majd megkritizálod, mint szoktad – mondom félve, de mintha nem hallotta volna.
Szerintem már a témán járt az agya. Gondolta, most aztán keresztre feszít! Mikor hazaértem, gyorsan leültem a géphez és küldtem az e-mailt, miközben arra gondoltam, hogy mégis csak jó dolog ez a net.
Egy pár nappal később Lui arra kért, hogy találkozzunk még egyszer a „párbaj” előtt. Nem nagyon örültem neki, mert a Megyeháza aulájában akkor nem fűtöttek. De a cél érdekében belementem. Arra számítottam, hogy lebeszél az egészről. – Jól nézünk ki! – szűköltem, mert a műsort összeállítottam, leadtam a szerkesztőnek, a füzetben megjelenik… szóval, totál ki voltam. Na, mindegy gondoltam, jöjjön, aminek jönnie kell. De, az már biztos, hogy örökre „legyávagilisztázom”, ha megpróbálja lemondani a műsort, mert az utóbbi időben azt hajtogatta, hogy „nem szeret szerepelni”.

 

Lui megint meglepett. Elővett egy 280 oldalas puha borítású könyvet, melynek címe: „Kéz-Folt a végzet fenekén”. Alatta bizonyságul két fél, alig leplezett kerekded női popsi. De, hogy kinek a keze nyoma látszik rajta, azt nem árulta el.   Na, most én kritizáltam.
- Nem találtál volna egy másik címet ennek a könyvnek?  Mert az előzőnek meg az a címe, hogy „Púp a végzet fenekén”. Ennyire beleestél a végzet fenekébe? Meg mered vallani, hogy ki is az a „végzet feneke”?
-  Jaj, istenem! De rosszul szóltam! Rögtön beverem a számat! – rémültem meg, de ő csak bazsalyog. – Lefoglalta magát a dedikálással. Mikor a kezembe kaptam a könyvet, szélsebesen elvágtattam. Még hallottam, hogy kiabál utánam, de én meg sem mertem fordulni, csak integettem.
- Huhhhh! Ezt megúsztam! – könnyebbültem meg.  



Magam sem hiszem, hogy 2009. december 11-én megtörtént a párbaj. Természetesen nem egymást szórakoztattuk, hanem a közönséget.
Legnagyobb elképedésemre Lajos előhozakodott egy meglehetősen hosszú verssel, amit felrakott a WEBlapjára. Persze a farbával nekem kellett először kirukkolni.
 http://www.andlui.fw.hu

                       Luinak szánt szurka -piszkát az alábbiakban lalázom el:
             ::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

INTERNET Ó! 2.

Üdvözöllek „sármos” lovag! Éles nyelved, méreg tollad!
Talán kegyes leszel velem, s a meghajlást mellőzhetem.
Tudod… merev már gerincem, akárcsak a természetem.
Bár, ez nem is olyan nagy ügy, a párbajt most elkezdhetjük.

  Az ételem jól elsózom, mert Andluit lapozgatom.
Folyton folyvást mást sem hallok: „mily szenzációs a humorod”!
Rossz a kedve, nincsen pénze, az Andluit nézegesse.
Minden percben azt harsogja, az Andluit olvasgassa!

  Paradicsomot befőzöm, az Andluit legyőzöm!
Jaj! De ott van még a szilva! Lajos magát reklámozza.
Andlui van pirulában, Andlui van a gatyában,
Andlui az álmokban, Andlui minden sorban.

  Másra nem is gondolok, verset írni nem tudok.
Egész nap jár az agyamba’, az Andluit fogyassza.
Drága uram ne hagyj el! Az eszemet ne vedd el!
Félve Lajosra gondolok, tán látja Luit nem olvasok?

  Homlokomra nagyot csapok, Andluinak szalutálok.
Lótok futok, műsort írok, ha reklámtól szabadulok.
Nahát, nekem ebből elég! Kihegyezem tollam feléd.
Engem ki fog reklámozni? Ugyan ki más? – mint Andlui!
---------------------------------------------------------------------------------------------

---------------------------------------------------------------------------------------------

 

Folytatása következő oldalon

Oldal: -Ajánló-2
ÁLOMHÁLÓ - °I° - NEKED ÍROM - © 2008 - 2024 - konyvmolyocska.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat