VERSEK - III. a


-------------------------------------------------------------------------------------------

ŐSZI HANGULAT


Fotó: Sz.K 2017

Sivít az alma parázson sütve,
Birsalma illata lengi körbe,
Szilva lekvárja rottyan az üstbe’
Száraz fa szikrája pattog a tűzbe’.

Színes falevél pottyan a földre,
Felkapja szellő s röpíti körbe,
Itt van az ősz kajánul nevetve,
Vándormadarak vonulnak délre.

Hajnali köd ereszkedik földre,
Nyirkos a faág s a levél tőle,
Korai sötét borul az estre,
Álmos a város, zsivajnak vége.

Héjas sült krumpli emlékünk ebédje,
Fázós kezünket melegíti közbe’
Gyerekkort idézi szorongó szívünkbe,
Legördül életünk gyorsuló kereke.

Fogom a kezed pamlagon ülve,
Izgató vágyak messzire kerülve.
Valami mégis megmaradt belőle,
Szeretet szelíd melege örökre.
K.Sz. 2011.

2018.Téli színek      ------------------------------------------------------------------------------------

SZ.K. Szívdobogva

IMA

Szívdobogva várom az elmúlásom,
A földi életet én már nem kívánom.
Egyedül bolyongva cél nélkül élni,
S nincs, senkinek mindezt elmesélni.
Értelmetlen mindig újra szépre várni,
Ha utol is értem, mindezt nem kívánni.
Nem tudok örülni sok földi szépségnek,
Nincs, kivel megosszam, nincs, kivel megéljem.

Szomorú a magány, ezért elköltözöm.
Oda, hol csillagok ragyognak örökkön.
Innen titkon, folyton, közéjük vágytam,
Már reméltem, hogy én is csillaggá váltam.
Ez a titkos érzés dobogtatta szívem,
Mikor csak kint jártam rideg temetőben.
Szerettem nem volt, kit itt elhantoltam,
Pénzem nem márványra, könyvekre áldoztam.

Hol bús gondolatim betűknek átadtam,
Hittem, hogy ezzel maradót alkottam.
Mert megénekeltem szakadt lelkem búját,
Tudtam, hogy soraim mások is olvassák
Sok ember kínja vélem lesz hasonló,
Úgy érzik majd, hogy nékik szól a tangó.
Őrült szerelem sosem kötött gúzsba,
Éppen, hogy érintett, elkerült varázsa.

Jártam rögös utam, mit fenn az Úr elrendelt,
De sosem kérdezte, mit szólok mindehhez.
Nem bírom hordozni terhem, s bánatom,
A valóság az, hogy nem is akarom.
Tudom, az Úr ismét bünteti sorsom,
Mert soha nem nézte, az én akaratom.
Most végleg elmegyek. Csillagok várnak rám.
De ha ők nem is, fényes út jön, földi lét után.

Talán mégis jobb lesz, mint vergődni idelenn,
Közéjük vágyom, oda húz a szívem.
Torok szorítva várom elmúlásom,
Hiszem, hogy véget ér kínom, búsulásom.
Jaj, de itt minden hideg és kietlen,
Csak lentről látszik, olyan fenségesen.
Nem olyan, mint a kő, vagy a jég,
Ami, ha süt a Nap, elolvad, ontja melegét.

Óh ha tudnátok mi vár itt ránk!
A kurta életünket odalenn,
biz’ sosem bonyolítanánk.
Fent megállt az élet, s véle minden!
Az idő vég nélküli, a közeg ismeretlen.
Csillogást nem látni. Nincsen érzés semmi.
Szeretnék néha sírni, nevetni,
S egy újabb esélyt, mint létet remélni.

Hangokat hallani! Színeket csodálni!
De némán, szótlanul lehet csak figyelni.
Valami hiányzik. Talán az íz.
Tudom már, emlékszem. Az éltető víz.
Itt minden rideg. Nincs sugár, csak fénye,
A melegség az, ami nékem kéne.
A vének már akkor lent, valamit tudtak.
Tudással test helyett lelket tápláltak.

Béke itt sincs. Csak örök harc. Háború.
Mitől az ÚR, végtelen szomorú.
De végleg vége lett. Én akartam így.
Pedig már zokognék, jaj… de nem itt! Nem itt!
Ha sorsomat még visszafordíthatnám,
Fénylő csillagokat lentről bámulhatnám.
Csak egyszer könnyeznék, még egyszer éreznék!
Mindegy már mit, a bút, vagy szenvedést.
Csak egyszer éreznék, csak kicsit éreznék…
2013. K.Sz.

A szeretet úgy kell, mint koldusnak falat kenyér,
Mint szomjazónak, ki szenved egy korty vízért.
A szeretet tünékeny akár a délibáb,
Ha jelen van észrevétlen, de mindenhez erőt ád.

Sz.K.

A FENYŐ
Egy óriási fenyőfa,
Ráérős utamat állja.
Amúgy is csak sétálgattam,
Gyökeret vert most a lábam.
Reá ámulva bámulok,
Pedig sokszor láttam már ott.
Messzebbről is próbálkozom,
Kissé…tán nagyobbnak látszom.
Megdöbbentő csodálatom,
Festeném, de béna karom.
Mily jókedve természetnek,
Hogy ily magasra nőhetnek.
Emberekre letekintnek,
Kik mellette, porszemnek tűnnek.
Mégis…karácsony tájékán,
Pusztulásuk ők! – okozván.
Fejszét vágnak óriásnak,
Halálukat, nem sajnálnak.
Szeretettel így kívánnak,
Boldog karácsonyt! - egymásnak.......

2017: Leesett az első hó
----------------------------------------------------------------------

NAPLEMENTE

Égő színben lángol körül a horizont,
Tüzesen bukik le a nagy vörös korong.
Vége van a napnak, már pihenni indul
Madarak lármája hirtelen elcsitul.

De míg az égen egy parányit is látszik,
Szemet gyönyörködtet, gyengén, de világít.
Minden áldott este ugyanott távozik,
Csakhogy mindig másképp, más színben sugárzik.

Bár utam sietős, mégis vonz búcsúja,
Rohanok napnyugtát lesni a szabadba.
Szemem rabul ejti, elbűvöl egészen,
Múló idő fáj, de napnyugtot szeretem.
K.Sz.

Őszi kép

Őszapó széles ecsettel hadonász,
Ide húz egy csíkot, oda egy vonást.
Sokszínű festéket bőven csepegtet,
Színnel nem fukar, vidáman festeget.

Sárgának minden árnyalatát megfest,
Pirossal szegélyez, ahol tud egy cseppet,
Szunnyadó szántón alig látszik mozgás,
Kései traktor földre húz barázdát.

Madarak némák, csak cinege cippent,
Darvak kurrognak magasan odafent,
Kihalt a táj, a bogyók mind megértek,
Varjak csapatban kárognak vetésen.

A hűvös esőknek meglepetése,
Szegfűgomba fejek bújnak elő félve.
Erzsébet napig virágok elnyílnak,
Védett helyeken még rózsa kápráztat.

Itt-ott a kertekben gallyat égetnek,
Tüzek lángolnak, füstöt eregetnek,
Nehezen kap a láng nyirkos ágakon,
Csípős fehér füstje megül a tájon.

Pihenni indul Nap izzó korongja,
Lángoló színével int búcsúzóra,
Milyen szelíden bukdácsol lefelé
S mily vad haraggal duzzog befelé.

Végül mégis nyugszik, vált haldoklóra.
Hűvös párát lehel esti búcsúcsókra,
Fehér leplet borít vigaszul sötétért,
Világítson köd, amíg a Hold felkél.

Nyújtózik barázda, ásít egy nagyot,
Még magára húzza a ködtakarót,
Magas fa pőrén mered az égre,
Rétnek kóchaja hajbókol előtte.

Csend van, és sötétség. A Hold még pihen.
Neszezés hallik mindenütt idelenn.
Őz fut át az úton, követi a párja,
Így váltja egymást őszi nap, s éjszaka.
@K.Sz.

2016 Szeged felvette szép színes ruháját.

SIETŐS AZ ŐSZNEK

Sietős az ősznek, nyújtogatja karmát.
Nyár elé tolakszik, átvenni hatalmát.
Élénkzöld levelek színüket elhagyták,
Siratják a szellőt, langyos napsugarát.

Ágak eresztik, mint gyermekét az anyja,
Ezek földre hullnak, az készül álomra.
Reggelenként csípős hideg körbe lengi
Halkan duruzsolgat, bús dalt dúdol néki.

Pirul, hogy pőrére vetkőztette fákat,
Ősz, a dolgát végzi, ne tudjon fájdalmat.
Mert utána nyomul kegyetlen hideg tél
Megfagyaszt szívet, és mindent, ami él.

K.Sz.



Színes - vicces gyümölcsök.

@2016-17 Szekeres Kató Versei - fotói

 -------------------------------------------------------------------

Oldal: VERSEK -III-a
ÁLOMHÁLÓ - °I° - NEKED ÍROM - © 2008 - 2024 - konyvmolyocska.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat