ÁLOMHÁLÓ - °I° - NEKED ÍROM

"Az Úr, mindenkit megáldott valamilyen tehetséggel. Én írok.Hiszem, hogy többek örömére." Az álmok, álmok maradtak, az erőfeszítések a múltba vesztek. Mit tanultam, mi maradt meg bennem, milyen vénával születtem. Eléd tárom, fogadd szeretettel."

 - Andlui ajánló: a nagy visszavágó -

Csipkelődésemre, jön is a válasz nyomban:

rozsa_2.gif
--------------------------------------------------------------------------------------------------
tisza

 ----------------------------------------------------------------------------

 A NAGY ÍRÓ ÉS A KIS KÖLTŐNŐ

 ÍRTA: Andlui

  Szokásos délutáni anekdotám után
 Szól fiam, az ifjú, nemes lelkű titán
 Bár történeteid igen csak unjuk mán
 Ki nem hallotta még, annak írd meg apám!
 Nagyapa lészen, s unokád is nemsokára
 Sajnos neked sem csökken éveidnek száma

   Jaj, édes fiam - én? mint bősz tollforgató?
 40 éve annak már, hogy próbálkoztam,mint író
 Igaz akkor az osztály dőlt a rejtői humortól
 De lásd be, oly messze vagyok már attól a kortól
 Humorod apám -szóla- nem függ a korodtól
 Poéngyáros lévén inkább a storydtól!
 Unokádnak ekképpen üzenhetsz szépeket
 Írjál neki derűs, humoros élceket

  Egy téli estén aztán az asztalomhoz ültem
 S lepergett előttem ifjú kori éltem
 Oly sok vidám dolog történt akkor velem
 Döntöttem, őket mind papírra vetem

   Fiam olvasta, toldotta-foldotta
 Majdhogy az egészet újra nem írta
 Papa, ez régies lásd be így nem buli
 Javaslom, azonban nevünk legyen Andlui
 Én András az And, te Lajos a Lui
Hízelgett a betyár, huncut kis muki
 Ifjú csillag vagy te az irodalom egén
 Művünk címe így lett: Púp a végzet fenekén

  Megjelent a könyvünk - halljátok kicsik és nagyok
 Látszik is rajtam emberek, én író vagyok!
 Magabiztosságom az egekig nőttön- nőtt legott
 Olvasói találkozóra B. személyem meghívót kapott
 A meghívón ez állt: Szekeres Kató verseit olvassa
 Gyermekverses kötetét önnek bemutatja
 Viszem pár könyvemet majd ott én villogok
 Vagy ha nem, hát a sor végén gubbasztok

  Ki ez a Kató neve oly fakó?
 Kató-Kató te kis kattogó -pattogó
 Verseid sem mások - mind elavult rendhagyó
 Legfeljebb itt-ott elgondolkodtató

   Ezeket gondoltam a hirtelen csendben
 Íme a költőnő! Hallom a fülemben.
 Filigrán hölgyecske amolyan locsi-fecsi fajta
 De istenem nem hiszem, a hangja, a hangja!
 Amint a kötetét olvassa, szavalja
 Gyomrom remeg s szívemnek húrja...
 Fülemnek muzsika, s egyre csak mondja!

 Madárnak dala csak hozzá hasonló
 Micsoda költőnő - ő lenne a Kató?
 Lélegzet benn marad zaj nem hallható
 Elhangzik minden mi versben mondható
 A kitörő taps még el sem apad
 A csalafinta kis poéta menten dalra fakad
 Éneke könnyed, játékos, szárnyaló
 Ahogyan versei is - mindenre rácsodálkozó

  Elbűvöl a hangja, s ezt tudja jól
 Szájtátva hallgatom, míg hozzám hajol
 Parancsol uram? Mondja már mire vár?
 Lassan a Somogyi könyvtár is bezár.
 Könyvemet nyújtom szólni alig birok
 Cserébe ha verseiből egyet kaphatok?
 Könyvecském láttán megszán kegyesen
 S máris kötete ott van kezemben

  Könyveim fogynak, visszajön hitem
 Katónak "mélt" írok, hisz van számítógépem
 Könyvemet olvasva kérem kritikáját
 Dicséretet várok elismerő strófát
 Magasztalom magam, írásom, humorom
 Biztosítom róla, van még sok poénom

  Álmomban Katámnak szólítom merészen
 Esküdözöm neki, múzsám te lészen
 Délceg legényként arcomon e bájjal
 Tengernyi szép szóval, hasamon a hájjal
 Csábítom erősen kedvenc költőnőmet
 Hulljon el a hajam, ha nem kaphatom meg őtet.

 Végre jön a válasz mit annyira vártam
 Kemény a kritika, megremeg az állam
 A levele végén kérdést szegez nekem
 Mi ez a hév írócskám, mi szándékod velem?
 Lohadjon kedélyed, múljon el a heved
 Ébredj tán föl végre, mert bilibe lóg a kezed.

  Válaszom gyors és férfiasan komor
 De kacagva felel, minden szava humor 
 Álljon meg a menet a helyzet most komoly
 Elveszi kenyerem, hát kié a humor?
 Oda a kenyerem, izzad a tenyerem
 Téved, ha azt hiszi, sértését lenyelem.
 Férfiúi hiúságom mélyen megbántott
 Prózámért, pedig a porig alázott.
 Pedig a levelem időben küldtem el
 Ha prózámról szól, ne hamarkodja el!
 Bár magamat kigúnyolom, ha kell
 De ha más mondja, azt nem tűröm el.

   Mi több párbajra hív a kőszívű kis dőre
 Nem sejti, máris előtte áll a legyőzője
 Oly veszélyes vagyok, hogy magamtól is félek
 Ha írásom megsértik - én bárkivel végzek!

   Lapozom kötetét könnyű lesz, azt hiszem
 Hibátlan vers még nem született sosem.
 Hibát, ha találok, jaj néked szívem
 Kilógó verslábad, vérpadra viszem.

  De mi ez? Ha csábos verseit olvasom
 Szól hozzám lapokról megint őt, hallgatom.
 Elcsábít, elkábít verseinek sora
 Belátom hibáját, nem találom soha.
 Maradt még esélyem állítom keményen
 Párbajban legyőzöm, humorban lefőzöm.
 Híres jó humorom bevetem ellene
 Mégis csak én lennék a derű embere.
 Levelet küldök sziporkával tele
 Lepereg róla mind, kikacagott vele.

  Ez történt Katámmal, prózámmal és velem
 Azt írja nevetve, elvette fegyverem.
 Legyőzött hangjával, versei bájával
 S ami örökre fáj, saját humorával.
 Higgyék el kedves hallgatóim nekem
 Legjobban teszem, ha feltartom a kezem.

   De várjanak, kérem nincs vége még
 Rajtam váratlan megkönyörült az ég!
 Bár legyőztek, mégsem vesztettem ám
 Mert az óta megszületet Dominik, a kis unokám.

 rozsa_2.gif

- Na, puff! Ez rendesen belecsapott a cementbe! Senkire nem volt tekintettel.
Főleg rám. Ráadásul meg is sértődött. Minden idegszálammal érzem. Én viszont, kissé személyeskedésnek veszem a versét. Nem is kicsit. Rendben. Elfogadok némi költői túlzást. De ezt a húzást…. 
Válaszolok is neki, hogy örökre elmenjen a kedve a macerától. 

Szegény, szegény Lui (fricska)

Szegény, szegény Lui, folyton sírdogál,
Pislákol, mint író, verslábat kapirgál.
De, fordít a szaván és arra panaszkodik,
Nem kenyere a vers, majd rám hagyatkozik.

  Aztán fogja magát, ír egy oldal lírát.
Mit előad nagy rössel -, nékem! Leginkább.
Ugyan kicsi Lui, minek erőlködöl,
Ha nem megy hátulról, próbáld meg elölről.

  Kevés költő az, ki ujjából kirázza,
Neki sem megy mindig – kiég nemsokára.
Legtöbbje mondhatja: semmit sem alkottunk!
Ám dicsekszik: Parnasszusra feljutottunk. 

  Ne akard másolni a klasszikusokat!
Humort hintsél magnak, az nevetésre fakaszt.
De ha gondolod, tőlem próbálkozhatsz.
Rímnek használjad, a kecskelábakat.

  De miért is unhatta meg a humorát?
Töröm a fejem, s nem találom okát.
Lehet, hogy ujjai utálják betűket?
Pecabotját fogva, nyilván begörcsöltek.
rozsa_2.gif

 Lui megadta magát és azt írta, hogy én győztem, pedig hajtogattam, hogy ez nem rólunk szólt elsősorban. De hiába. Olyan frusztrált lett, hogy mérgében egyszer mamának szólított. Aztán érezte, hogy átlépte a Rubicont és nem győzte a szépet tenni. Én nagylelkűen visszaírtam neki egy-két strófát. Lássa meg, hogy azért sem fogom megbántani. Majd lesz még alkalom, hogy vissza adjam neki, mert a szálka bennem maradt.

Lui WEB-oldalára

2009.12.11-én  megtartott „párbajra” adott válasz 

 Tudtam, hogy párbajban legyőztél,
S nem azért mert Katókát dicsértél.
Uramnak mondom, hogy izgalom miatt,
Rád kevésbé figyeltem,
Csak néha egy-egy szót elkapva,
Vajon e sorokat ki is írhatta?

  Esküdni mernék, ez nem Lajos!
De lelkét megbántottam, mutatva a dacost.
Pitizhetek egyre, kérlelve folyvást,
Azért sem ad nékem, méltó megbocsájtást. 

  Bár, dicséretét félre nem értettem,
Mert egy álombeli Kató jelent meg
Régen még… égszínkék szemében.
Álombeli haja: szőke színbe szökkent,
Szemei csillogtak, bájosan üzenget.
Arca üde. Rózsákkal ragyogott,
Keble szilikonja, tartóból kifutott. 

 De egy szép napon Luika felébredt.
Ágytálban lubickolt, s rémületbe révedt.
Mert az álom elszállt. S űr maradt utána,
Katókát a csodást, mamának találta.

  Tudd meg kicsi Lui, az idő kegyetlen.
Két cvikkered zsebben, lassacskán öregszel.
De ha más nem is, szíved még fiatal,
A sorstól ez ajándék, mely néha vigasztal. 

 Lám-lám kicsi Lui! Te nem nőlsz fel soha.
S gyermeknek maradni, valóságos csoda.
Így, ez nem is lehet olyan nagy hiba,
Csak legyen mindig veled egy
isteni nő, ki anyuka… is lehet.

Szeged, 2010. március
--------------------------------------------------------------------------------------------------

rozsa_2.gif
 Válaszul Lui pedálozott. Érezte, hogy több volt a kettőnél, de ismét, mintha mi sem történt volna, kérdezi nagy ártatlanul; tudom-e, hogy hány féle adónem van?
- Nem tudom. Talán öt-hat?
- Nem! - írja, aztán sorolja: duzz-adó, lank-adó, herv-adó.
Húsvétra még elküld egy „szakállas” verset.

„…van nekem egy kis locsolóm
kölni nincsen benne,
ha én azt most elő venném,
nagy röhögés lenne…”

 rozsa_2.gif

- Ha-ha-ha. Ajánlanám neki, hogy kinek adja elő, de tartom magam. Ezután sokáig csend. Beállt az áramszünet, vagy nem fizette elő az internetet…
-  Még egy kávéházban felléptünk abban az évben, ahol ő rendezett, dirigált.

 rozsa_2.gif

Felolvasta egy élményét a Maroson történt horgászásról, megemlítette a felmenőjét és kedvenc nótáját, amit nekem kellett elénekelni. Végülis nem esett nehezemre, és mindenkit biztattam, hogy tartson velem. Bár, olyan nagyon nem kellett senkit biztatni. Telt ház volt, és kitűnő hangulat. Lui úszott a boldogságban.
  Aztán kezdődött minden elölről. Kritizált, kritizált, és kritizált. Erősködött, hogy verset írjak. – Hívtam a kávéházba, mert hiányolják.
- Nem tudok, nincs időm – mondta – menni kell a kiskertbe.
- Akkor, hogy képzelted, hogy vegyék, vigyék a könyveidet?
- Ott a WEB-lap. Majd jelentkeznek…
- Jaj, ha ez ilyen egyszerű lenne – sóhajtok.

 rozsa_2.gif

- Egy nap összeszaladtunk az élelmiszerpiacon.
- Mit keresel itt, mikor a Ballagin kertészkedsz? – kérdeztem.
- Cseresznyét akarok vásárolni, mert elloptak mindent – panaszkodott kétségbeesve. –
Én sajnálkoztam, és arra gondoltam, hogy na, itt az idő egy visszavágásra.
Otthon gép elé ültem, és amikor a levéllel készen lettem, elküldtem neki.  ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
rozsa_2.gif

Suszter maradjon a kaptafánál

Andlui szegényke, nem ér rá írni,
Ballagiba kijár, kertecskét művelni.
Ülteti borsóját, permetez cseresznyét,
dereka is sajog, fájlalja a térdét.

  Neje kormányoz. Ő befogja anyósát,
a mama már, úgyis megszokta a munkát.
Döcögnek kocsival. Nem szekérrel, lóval,
kedvez kicsit néki, maga elé tolva.

  Üljön csak be szépen! Oda előre!
Magát illeti az anyósok ülése!
Majd nyugtalanul nyüzsög ablakon kinézve,
kíváncsiság hajtja, mi lett a terméssel? 

   Távol van lakástól apró kertecskéje,
bár, nincs olyan hosszú út, mi véget ne érne.
Andlui gazda szemléli birtokát,
elképedve látja, termését ellopták.

  Kesereg Andlui. Nem akarja hinni.
Cseresznyét kosárba most akarta szedni.
Végül… nem volt mit tenni üres garabolyba,
kiment a piacra, hogy ott megpakolja. 

  Gyanús lett néki pirosló cseresznye,
nagyon valószínű, sajátját megvette.
Kedves Andlui! Nem való ez neked!
Hagyd már a kertet! Faragj inkább verset.

 Vagy, írd rá: csak te vagy jogosult leszedni!
De jobb, ha kinn alszol csősznek őrködni.
Mert meséltem… manapság milyenek erkölcsök,
erősebb kutyáé…munkád és gyümölcsöd….

2010.06.26. 

csipkebogyo

 rozsa_2.gif

Így esett Luival a nagy eset,
humor helyett, karcol rímeket.
Megcseréltük műfajt,
bár nem beszéltük meg.
Most én írok mókát,
ő meg verseket.

Szeged, 2011. június.
------------------------------------------------------------------------------------------------------

rozsa_2.gif

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 25
Tegnapi: 22
Heti: 83
Havi: 883
Össz.: 131 807

Látogatottság növelés
Oldal: -Lui_Ajánló
ÁLOMHÁLÓ - °I° - NEKED ÍROM - © 2008 - 2024 - konyvmolyocska.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »