VERSEK - IV
Nagyon szép versek Mindenkinek, érdemes őket elolvasni..!!

----------------------------------------------------------------------

MÓZI A MÉHECSKE

Mózi a méhecske álmodott egy nagyot,
Karjára kosárkát társként felakasztott.
Sürgős lett néki, mert éppen azt gondolta,
Elege van állni folyton a kapuba’.

Ott elzsibbadt lába, szeme lecsukódott.
Folyton ásítozott, folyton unatkozott.
Sóvárogva nézte mézhordó társait,
Azt viszont nem látta, ki mennyit dolgozik.

 Kosárkát sarokba’ mindig kéznél tartott,
Amikor teheti, rögvest megpattanjon.
El is jött alkalom, kapuőr elbambult,
Háta mögött titkon Mózika meglógott.

 De nem jutott messzire. Egészen eltévedt.
Egy illatozó virág bibéjén megpihent.
Szétnézett merre is induljon először,
Melyik virágnak rugaszkodjon többször.

Ám húsevő virág nem engedte lábát,
Odaragasztotta, tapasztotta hátát.
Nem engedte virág. Méhecskét lenyelte.
Véget ért Mózi élete, reménye.

Mi a nagy tanulság? – mely mindenkinek jár,
Járt utat álomért soha el ne hágyj!
Vagy érd be kevéssel, mit SORS néked szán,
A szépnek tűnő világ tán nem is reád vár.

Nem ismerte Mózi a kinti világot,
Sok mindent még, mint húsevő virágot.
Mi összezárta szirmát, szegényt bekapta,
Ekképp ért véget Mózi nagy kalandja.

Sz.K.  2016.

-------------------------------------------------------------------------------

A BÉKE

Van-e a békének
Illata, színe,
Esetleg rangja
Vagy kitüntetése?

Kora, és neme
És előítélete?
Arcának máza,
Talán kutyabőre?

Kutató tekintet,
Elváró esdeklés,
Korrupt szokások
Stréber összenézés?

Cinkos kacsintás,
Kirekesztés, stigma?
Zsebekben túrkáló
Gyarapodás titka?

Ez hát a béke?
Megalázott lélek?
Kapzsi embereket
Kiszolgáló réteg?

A szabadság sem az!
Mint aminek mondják!
Ha embert különböztet,
S igába hajtják!

Mondhatja-e gazdag,
És szegény egyszerre,
Nékem e rövid szó,
Az ég tiszta kékje.

Vagy merész izgalom,
Mert ütő ver hevesen,
Ha béke lelkeden,
Messzire lát a szem.

Ha szabadon érzed
Ereid robaját,
Ütemre járó
Szíved dobbanását

Nem fog el szorongás,
Remegő félelem,
Melynek béklyói
Megülnek testeden.

Mikor nincs béke?
Ha szólnak fegyverek?
Gyilkolnak a szavak
És rémséges tettek?

Mi hát e béke?
E parányi szócska?
Harsányan kiáltsa
Mind! – aki tudja.

Kinek lelke szabad,
S szabad akarata
Ha szándéka tiszta,
Lelhet nyugalomra.

Nem csordaszellemről
Beszélek itt néked,
A Békéről! – mely színes,
De Biztonságos érzet!

Sz.K. Kató Szekeres 2018

Fű Benő

Fűbe nő egy Fű Benő,
Kócos fű haja egyre nő.
Ha nem locsolják,
élénk zöld haja
sárgára vált,
s búsong maga.

Egy árva árvácska
Árva virágfalon
Árván ül
magányában
egy árva tál
árnyékában.
2018 Szekeres Kató


-----------------------------------------------------

HALOTTAK NAPJÁN

Halottak napján kinn a temetőben,
Krizantém díszlik a kőrengetegben.

Ki fedél alatt nyugszik örök pihenőben,
Gondozója gyászol, a lelkében mélyen.

Némelyik helyen hervadt virág hanton,
Néhol meg pazar koszorú a tartón.

Sok tarka virág, mint egy színes mező.
Mégis a nagy fehér, ami szembeötlő.

Van, aki csokrát hivalgón helyezi,
Van, aki pár szálat, szerényen leteszi.

Sokan szorgoskodnak, portát takarítva,
De temető néma, mintha kihalt volna.

Senki sem szólít, hogy „csendet kérünk”!
Némaság az úr itt, mély tiszteletül.

Odébb az úton dübörgő forgalom,
Itt megkövült élet, békesség, nyugalom.

Tenger a virág. Tenger a fájdalom.
Sóhajok hídja ível át holtakon.

Csípős szél futkos, sírok közt tekereg,
Apró lángot borzol, mi világol felettek.

Olvasót morzsol, öreg néne mormol.
Párja megelőzte, bár ő lett volna soron.

Gyorsan sötétedik, lángok sem rebbennek,
Számtalan őrködnek, holt lelkek felett.
2018@szekereskató

TEMETŐBEN JÁRTAM

Halottak napján,
sírok közt bolyongtam,
némaság fogadott,
csak léptem kopogott.
Pedig ott voltak mind,
akik eltávoztak,
látni nem láttam, csak
éreztem, hogy vannak.

Pár percig zavartan,
egyhelyben topogtam,
aztán megnyugodtam,
s lassan elindultam.
Arra gondoltam,
mindent tudnak rólam.
a síri világból
üzenetet kaptam.

Mint délibáb utakon,
a forró napokon,
viharvert fedélen,
szellem a légben.
Éreztem a lelkek
elszálló sóhaját,
lélektelen halál
kegyetlen csókját.

Ugyan mit akarnak
tőlem a holtak?
Arra nem felelnek,
van-e élet túlnan.
S ha van is, milyen?
Szebb, mint idelent?
Vagy poklukat élik,
mint a bugyrát itt lenn?

Kérdezem mindet,
de ők csendre intnek.
Biz’ a képzeletem,
játszadozik vélem.
Gyertyámat meggyújtom,
csend ül a sírokon.
Szellő sem kódorog,
lángja mégis lobog.

Megérinti vállam,
kiért imádkoztam.
Ijedten rebbenek,
csak sárgult levelek.
Mért félünk elmenni?
Hisz temető teli.
Odaát tengernyi,
a hely, itt tenyérnyi.

Csakhogy nem az fáj ám,
hogy világot váltám,
A kérdés a hogyan?
Csak…méltóságosan (?)
Szenvedve születtünk,
és sírva éledünk.
Fájdalmas elmúlás,
közötte kínlódás.

Mi hát a nagy ok?
Ha mindegy, itt, vagy ott?
Mély titkát éltednek,
lázasan keresed.
Mi az mi marasztal?
Hisz itt csak vendég vagy!
Mint a barátodtól,
haza vágyakozol.

Még keményen törekszel,
jobban, hogy öregszel.
Buzgón bizonygatod
nem rég ember voltod.
Makacs emlékezet
hív szép emlékeket.
Eközben búcsúzók
csókjait fogadod…

Ám eljön az idő,
kedvenc helyed hűlő.
A megszokott széked,
hintázik nélküled.
Lassacskán, szépen,
feledésbe vészel,
nem is emlegetnek,
kik eddig ismertek.

Széthordják utódok,
a kínlódott vagyont,
szerény hálájok,
unott látogatók.
Az évnek egy napján,
emlékeznek rája.
Sír hervadt virága,
szellemét vigyázza.

Sz.K. 2018

Krizantén

ŐSZI NAPLEMENTÉK

HOVÁ LETT

Hová lett az idei nyár?
Elszállt, mint a fecskemadár.
Est lámpái megvillannak,
Integetnek, csalogatnak.
Csak a prücsök muzsikálgat,
Pedig vége van a násznak.
Hallgatom a hegedűszót,
Álomtündér küld egy csókot.
Tücsök még zenél távolba’
Éjjel megfagy − istenadta.

2018 Sz.K.

-------------------------------------------------------------

BÉKAFI

Merre van a király háza?
Szépséges szép leánykája
Ha a csókját kóstolhatnám,
E virágot néki adnám.
Ha vissza is csókolhatnék,
Újra legénnyé változnék.

Volna dolgos asszonyom!
Cselédre nem lenne gondom.
Addig is csak álmodozom.
Leány után vágyakozom.
Királyi ebédek helyett,
Szúnyogokat lesek, nyelek.

Meseíró könnyen veszi.
A végén boldog mindenki.
De én mit is remélhetek?
Csak versíró látott engemet.
Varázslásra ő képtelen,
Betűket meg nem ismerem.

Legjobb lesz, ha észhez térek!
Amilyen rútul kinézek!
Tó vizébe mélyen nézek,
Magamnak békalányt szerzek.
K.Sz.’18.09.11.

---------------------------------------------------------------------
Fotók, versek: Szekeres Kató 2018

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: VERSEK -IV-a
ÁLOMHÁLÓ - °I° - NEKED ÍROM - © 2008 - 2024 - konyvmolyocska.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat