VERSEK - III.

 ----------------------------------------------------------------------------------------------------

A SZERETET

A szeretet úgy kell, mint koldusnak falat kenyér,
Mint szomjazónak, ki szenved egy korty vízért.
A szeretet tünékeny akár a délibáb,
Ha jelen van észrevétlen, de mindenhez erőt ád.
Sz.K. 2015


--------------------------------------------------------------------------------
VOLT EGY GYÖNGY ÁLMOM

Verseskötet

Kattinst: a könyv linkelve van.

---------------------------------------------------------------------
ŐSZI NAPLEMENTE

Házak között tűzgömb fényei búcsúznak,
Apró fodros felhők égen világítnak.
Eleibe nézünk kemény, szeles napnak,
 Egyszer vége lesz, mint őszi hervadásnak.



------------------------------------------------------------------------------------------


A FÜVÉSZKERT ŐSSZEL

  Füvészkertben a fák sárgulóban,
Örökzöld bokron, bogyók tűzpirosan.
Őszi virágok virítnak pompásan,
Némelyik porlik, hervadtan, rozsdásan.

 Szeged, 2009. 09.22

SURRANÓ ŐSZ

Tetőkön élénk, díszes cserepek,
Elárvult hinta, színes levelek.
Erkélyen itt-ott tarka virágok,
Sarokba söpört levélmaradványok.

FORRÓ KÜRTÖSKALÁCS

Késő őszi napon forró kürtöskalács,
Utcai sütős, parazsát kaparász.
Lombtalan ágak reá meredeznek,
Elkél a kabát, estére hideg lesz

Szeged, 2009. 09. 25

 AZ ÚR SEM TÖKÉLETES
(táncjáték)

 Egyszer a Teremtő gondolt egy nagyot,
Alkotott egy újat, a Földet és a Napot.
Csak úgy játszott véle, erejét megmérve,
Hatalmát az űrbe’ próbára téve.

  Hanem, rátekintett a másik világra,
Amelyet korábban kézzel megcsinála.
De csodás planétán hívei elhagyták,
Ördög szövetségét mindinkább kívánták.

  Előző munkából kimaradt valami…
Sátán a hűséget, fogja, s bezsebeli.
Pedig alapos volt. Mindent megálmodott.
Ilyen pazar műre, maga sem számított.

  Na és a lakói! Tökéletes lények!
Kár, hogy egytől-egyig, hitehagyón élnek.
Nem függnek senkitől! Már-már vetélytársak.
Tán…ördöggel másik pokolát kreálnak.

   Sajnálta is időt, mit fényévben mérte,
Mire mind elmúlott, megőszült tőle.
Próbált egyezkedni –, hogy ketten megférnek.
Nem kell ölre menni, mert ellentétben élnek…

   A Sátán nem enged! Kapzsi és gonosz!
Amit ma szerezhetsz, holnapra ne halaszd.
Látva, hogy ördög szembeszáll vele,
Gyönyörű munkáját, inkább átengedte.

   Mit érne véle, ha csatázni kéne?
Csillagok hada háborúra kelne?
Úgy vélte Teremtő, okosabb, ha enged.
Neki áll újabbnak, így nyugalmat lelhet.

   Aztán hozzáfogott sebtében újra,
Egy gömbölyű bolygót, indítani útra.
Eddig sem volt híve a hitvány munkának,
És sohasem csinálna, kicsit is hibásat.

   Ám…bárhogy igyekezett, keze nem állt másra.
Mint a két planéta, egymásnak a társa.
Nem kívánta mását! Így, ezt összezúzta.
S elölről kezdte, a nagy tervet újra.

   Majd…becsapta magát. Bele keveset tett.
Mindent rosszul csinált, túlon méretezett.
Csakhogy, az nem akart összekapaszkodni,
Ami egyszer szétvált, újra összeállni.

   Szárazon széthullott. Vízzel meglocsolta.
Amikor készen lett, szétesett újra.
Teremtő túrta bozontos szakállát,
Mit felejtettem ki? – kotorta ősz haját.

  Tudta, hogy kezének minden rezdülését
S elképzeléseit, kell, hogy örököljék.
Azután huncutul kacsintott egy nagyot,
Sötét, gonosz pokolot, csendben odapolott.

   Az égő kénkövet ördögtől elcsente,
Hisz korábban, mindet neki készítette.
Összegyúrta masszát, ami füstölt! Izzott!
Majd, vékony rétegben, sárral betapasztott.

   Megszáradt a kéreg, csupa repedés lett.
Kénytelen fakasztott, tengernyi vizet.
Forró láva felett, tenger uralkodott
Ha néha ki is tört, termékennyé válott.

   Egymást egyenlítik víz és tűz hatalma,
Egyik sem fog győzni, inkább elpusztulna.
A Napot is tüzes sziklából faragta,
Távolra helyezte, éltessen sugara.

   Mikor újra kész lett, egy nagyot fújtatott.
Telve volt magával, csendesen mosolygott.
Aztán elvonult nyugalmat keresve,
Hagyta, hogy munkája, a dolgát tehesse.

   Egyszer rápillantott, majd elcsodálkozott.
Tengerből valami életté változott.
Amikor egysejtű a vízből előbújt,
A csodás életnek, páratlan jele volt.

  Sokszor átalakult, sok formát öltve.
Maga sem gondolta, mi lesz majd belőle.
Megint félre vonult. Nem győzte kivárni.
Hogy emberi forma, kezdjen lábra állni.

  Műve gondolkodott. Ő jólesőn figyelte.
Örömében az Úr, kezeit dörzsölte.
De…nem sokáig örült, a nagy fejlődésnek,
Irigység, kapzsiság lepte el a Földet.

   Bánatos lett az Úr. Szeme könnyben ázott.
Készült eltüntetni, embert, s a világot.
Mikor ezt Sátán szemivel meglátta,
Az új planétára megfájdult a foga.

    Ám az Úr keményen patást messze űzi,
A Paradicsomból, végleg kirekeszti.
Haragosan kiált – van már birodalmad!
Azt is én csináltam, te meg eloroztad.

   Emennek dühödten szemei szikrát szór,
Úr előtt ő gonosz, ám gyűlöli hazug szót!
Bár, nem azért rossz, mert jelleme hiányzik,
Bűnre csábítja, az Úr imádóit.

   Titkot nem osztod meg! Nem mondasz el mindent!
Rövid lesz életük, tele szenvedéssel.
Külön válogatod, ki jó, vagy rossz neked,
Sok lesz, ki nélkülöz, kevés elégedett.

    Hallgass te szószátyár! Mi dolgod itt neked?
Az én művemen, én osztom terheket.
Az ördög gúnyosan egyre csak kacag,
Te mivel vagy különb, mint én saját magam?

   Teremtő bizony, gondolkodni kezdett.
S az ellenféllel újra, egyezségre lépett.
Ha véget ér életük, tiéd lehet lelkük.
De addig is urukat kell majd viselniük!

  Akiket éltükben nem bírod csábítni,
Mit kezdesz velük? Engem kell szolgálni.
A bűnt nem tűröm. Csakis a jóságot.
Te mit tudsz nekik adni? Csúf gonoszságot!

  A Sátán mosolygott, állát simogatva,
S az Úrhoz röviden ekképpen szólva.
Mily szerény kívánság! – úgy lesz, hogy akarod.
Ha kevéssel beéred, legyen ünnepnapod.

  Hajlongva kihátrált az Úr birodalmából
Csábítva csalogat kénköves poklából
Szemmel tartotta Földről távozókat,
Mennyek kapujában kiválasztottakat.

   Tudta, hogy nem sokáig fog várakozni,
Holtakat Isten szokta szelektálni.
A sátán ismerte ember minden bűnét,
Tárt kapukkal várta, a hitszegők lelkét.

 Szeged, 2007.08.16.
*******************************************************

MEGHALT AZ ISKOLA

(A régi iskolám emlékére)

 Kísértet házon lezárt a lakat,
Csupasz fák őrzik az álmainkat.
Horpadt a tető, gazos az udvar,
Nincsen kacagás, néma a zsivaj.

  Ablakin rácsok, mállók, vigyázók.
Féltik a múltat, röpke ifjúságot.
Régen elárvult az egykor iskola,
Vének a gyerekek, s a fák nőttek nagyra.

   Az ódon épület gondosan titkolja,
Hiányzik az élet, hiányzik a móka.
A számok tudójától, félénk szorongások,
Véznák edzőjétől, buksi koccintások.

   Mitől buggyant a könny sok bámész szempárból,
Vagy, miatta érzett, igaztalanságtól.
Lesütött szemek, gyáva kis lények,
Gyakran rettegtek, egymástól is féltek.

   Ha tudták is a leckét, felelni nem mertek.
A tudós okítók, sokat követeltek.
Haragja egynek folyosókon gerjedt,
Messziről hallatszott, baritonja zengett.

   „Mucsáról jöttetek”? – kiabálta bőszen,
Minden áldott napon, benn a tanteremben.
Bőrtalpú cipője hangosan csámpázott.
Oldalra koptatta, s ő keménynek látszott.

   A minap az úton vénember pillantva,
Még ma is remegve, üdvözölve halkan,
Emlékek tódultak egyre türemkedve,
Igyekezve haza utólag keresve

   A térképen… Vajon merre van Mucsa?
A nagyító kevés, remeg a suta kéz.
A hírt olvasva, képet is látva,
Elszorult a szív, semmit sem találva.

  Mi történt ma? Mindent keresni kell?
Tétova a lépés, homályos a szem.
Bámulva a képet, felsejlik a lélek.
Az ifjúság a bűnös, mely elhagyott végleg…

 Szeged, 2005.11.12.

AZ ÉN ÓVODÁMNAK

Az én óvodámnak
Állnak még falai
Olykor arra járok
Be-beleselkedni
Rég elmúlt időre
Néha emlékezni,
Épphogy csak kicsit, mert
Könnyeket minek már
Ejteni, hullatni.

 Az én óvodámnak
Omlanak falai
A vakolat potyog,
A penész befedi,
Ablakok kopottak,
Festéket nem állja,
De még emlékszem
Magas párkányára,
Fehér ruhájára.

 Az én óvodámnak
Állnak még falai,
Talán a vasrács, mi
Igyekszik tartani,
Ezen szöktünk meg, ha
Untuk a szundítást
Szigorú nevelést,
Szigorú okítást
Keserves zokogást.

Az én óvodámnak
Állnak még falai
De már kevés tartja,
Mint a mi álmaink
Össze fog omlani.
Bentről még aprócskák
Serege lármázik,
Édes a lelkünknek,
Édes emlékezni

Szeged, 2013. szeptember

**********************************************************

RÉGI TANÍTÓIM

 (pedagógus napra)

 Régi tanítóim jutottak eszembe,
Bár sokat elfeledtem, eltűnő időbe’.
Ma is tán egy-egy hasonlít reájuk,
Türelem, szeretet mind tulajdonságuk.

  Minden gyereket véltek sajátjuknak,
Rajongást szerényen, el-elhárítottak.
Tanítónak lenni soha nem szűntek,
Mindezt köszönik, égi istenüknek.

  Mert onnan fenttől őket is okítják,
Gyenge, satnya lelket, elveszni ne hagyják.
Míg más mesterségűt idővel feledik,
Ők tanítók maradnak, életük végéig.

   Egynek, ha láthatnám még egyszer mosolyát,
Foghatnám kezeit, simítnám ruháját,
Vagy tekintetemmel lassan körbefognám,
Köszönetem néki, tétován átadnám.

   Legalább egyet, még éltemben láthatnék!
Csodálatom félve, a tudtára adnék.
Irigykedve nézem ifjú korosztályt,
Hálájukat ők még, mostan leróhatják.

Szeged, 2008.07.02

 A FENYŐ

Egy óriási fenyőfa,
Ráérős utamat állja.
Amúgy is csak sétálgattam,
Gyökeret vert most a lábam.

 Reá ámulva bámulok,
Pedig sokszor láttam már ott.
Messzebbről is próbálkozom,
Kissé…tán nagyobbnak látszom.

   Megdöbbentő csodálatom,
Festeném, de béna karom.
Mily jókedve természetnek,
Hogy ily magasra nőhetnek.

  Emberekre letekintnek,
Kik mellette, porszemnek tűnnek.
Mégis…karácsony tájékán,
Pusztulásuk ők! – okozván.

   Fejszét vágnak óriásnak,
Halálukat, nem sajnálnak.
Szeretettel így kívánnak,
Boldog karácsonyt…egymásnak.

Szekeres Kató
2008. 

---------------------------------------------------------------------

                                   ©: Versek-Képek:: Szekeres Kató 

Oldal: VERSEK -III
ÁLOMHÁLÓ - °I° - NEKED ÍROM - © 2008 - 2024 - konyvmolyocska.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat